Blog
Vissza a Főoldalra

Értékesítés = biztos karrier

A világon 300 millió cég kínálja a szolgáltatásait, termékeit és mind-mind azon versengenek, hogy megszerezzék leendő ügyfeleik bizalmát, hogy elnyerjék, vagy megtartsák a kegyeiket.

A technológia, a mobil eszközök fejlődése és az egyre nagyobb szolgáltatási igények miatt ráadásul a termékek fejlesztése, az új termékek létrejötte egyre csak gyorsul. Így nem meglepő, hogy napjaink egyik legjobban fizetett szakmája az értékesítés, a kereskedelem, és pont e miatt az egyik legfontosabb szaktudása is. Az elektronikus kereskedelem térnyerése mellett ugyanakkor egyre értékesebbé válik a személyes kapcsolatokra épülő értékesítés, ami két ember között zajlik. Az ügyfél egyre inkább dedikált, saját ügyintézőt, a személyéhez rendelt értékesítőt igényel. A kereskedelem területén a személyes, közvetlenül az ügyfélhez rendelt kapcsolattartás felértékelődik, hisz a közvetlen kapcsolattartás pozitív hatással van az elérhető forgalomra, nem véletlen, hogy az elektronikus kereskedelem gyors növekedése mellett hasonló dinamikát mutat a direkt értékesítés piaca is. Így a cégek egyik legfontosabb részlege az utóbbi években az értékesítői csapat lett.

Már hallom is: „…értékesítőnek születni kell”, „…nekem ehhez nincs érzékem”. Sokan előszeretettel intézik el ennyivel az értékesítést, mint ágazatot és az ott szerezhető szaktudás megszerzésének hatalmas piaci előnyeit.

Azt mondják az értékesítés egyfajta művészet.

Az értékesítés valójában egy tanulható szakma, ahol, ha tisztában vagyunk a szakmai alapokkal, akkor az élet szinte bármely területén dolgozhatunk, legyen az akár az egészség, a sport, vagy a divat területe, gyakorlatilag kinyílik a világ előttünk. Tudásra van szükségünk és szorgalomra, kiegészítve azzal a nagy előnnyel, hogy ebben az iparágban már a tanulási szakaszban is tudsz pénzt keresni. Az ágazatokat tekintve a legnagyobb keresetek a direkt sales területén vannak, hisz itt a hagyományos kereskedelmi láncolat árrését majdnem teljes mértékben az értékesítő kapja meg egyszemélyben, hisz ő a fő szereplő abban a modellben.

De mi is az értékesítés, hogyan lehet ezt megtanulni?

Mondják, értékesíteni nem tesz mást, mint jól kérdezni. Igen, valójában a jó kommunikáció a kulcs, ami fejleszthető, így bárki alkalmas lehet erre a szakmára, hisz valójában nap mint nap ajánlunk, „értékesítünk” dolgokat a barátainknak. Gondoljunk csak arra, amikor egy jó színházi előadást vagy egy mozifilmet népszerűsítünk számukra.

A jó kommunikáció mellett a sikeres értékesítés másik alapja a magabiztos tárgyi tudás: minden tudnod kell a termékedről, szolgáltatásodról, és nem árt, ha rendelkezel személyes felhasználói élményekkel is, hisz a saját tapasztalat a leghitelesebb. Minél több apró részletet ismerünk a termékünkről, annál meggyőzőbbek leszünk az ügyfél szemében. Jó, ha képben vagyunk a konkurenseinkkel, hogy hozzájuk képest miben erősebb a mi termékünk, miért érdemes minket választani. Fontos, hogy érdekeljen minket a termék körüli piac, amiről érdekes adatokat, meglepő információkat így új ismereteket oszthatunk meg az ügyfelünkkel. Gondoljuk csak bele, hogy milyen meggyőző lehet, ha egy gasztro influenszer nem csak az ízről beszél, hanem a felhasznált fűszerek élettani hatásairól is, így mindjárt egy kicsit más, mint a konkurensei.

Az értékesítő másik nagy fegyvere a figyelem, mert csak így tudja az ügyfele igényeit valósan kiszolgálni. Figyelj, hallgasd meg az ügyfeled, légy nyitott és érdekeljen, hogy gondolkodik, mik a problémái.

Termék tudás, piaci extra infók, azaz igényesen előkészített prezentáció, figyelem az ügyfélre, az igények pontos felmérése, jó kérdések, szilárd érvek, egyszóval jó kommunikáció. Mindez tanulható.

A többit adja a rutin, a tárgyalások gyakori bonyolítása olyan magabiztosságot ad, amivel néhány hónap elteltével a legmeglepőbb kifogásokat is meg tudod majd válaszolni.

Nagy előnye még ennek az üzletágnak, hogy a tanulási időszakban mindig, mindenkinek van egy „mestere”, aki büszkén adja át neki a szakma fortélyait, ez is a sales egyedi sajátossága.

Az értékesítési munkatapasztalat segíteni fog szakmai karrieredben és privát életben egyaránt. Segítségével könnyebben kezelsz konfliktusokat, fogadtatod el magad egy állásinterjún, vagy oldasz meg szinte bármely problémát az életedben.

A legtöbb személyes beszámoló szerint az értékesítés területén szerzett tapasztalat komoly hatással volt a jelöltek karrierútjára, az élet más szakmai területein, akár teljesen eltérő szakterületeken is.

Az, aki birtokában van a sales tudásnak, az bármilyen területen dolgozik is a jövőben, mindenképp sikeresebb lesz, és jobban tudja saját magát, és a munkáját is eladni.

Legyél te is sales-es és kinyílik elötted a világ!

A szükséges szakmai tudást, továbbképzéseket, mentor programot, termék és marketing támogatást mi biztosítjuk számodra, hogy hosszútávon nálunk dolgozz, de büszkék vagyunk rá, hogy korábbi munkatársaink sikeresek: hazai áramszolgáltató New Business üzletág vezetőjeként, vagy tulajdonosai hazánk egyik legnagyobb online albérlet keresőjének, vagy épp saját országos ingatlan értékesítő irodahálózattal rendelkező céget alapítottak, illetve családi vállalkozásaikat virágoztatják fel a nálunk megszerzett ismeretekkel.

Dudás László

Közvetlen Értékesítők Szövetsége / DSA Hungary - Elnökségi tag

Zepter Ungarn Kft. ügyvezető igazgató

Az integrált kereskedelem üzleti modelljében már rövid tanulás után is elkezdhetsz pénzt keresni, aktív munkád közben pedig nem csak értékes tapasztalatokkal gazdagodsz, hanem folyamatosan képezheted is magad. Ingyenes képzések, webinarok és e-learning megoldások segítségével hozzuk elő a benned rejlő sikeres értékesítőt!

Regisztrálj, és nézd meg ingyenes videósorozatunkat, amelyben bemutatjuk, hogy az integrált kereskedelem rendszere milyen termékekkel, értékesítési csatornákkal, továbbképzési lehetőségekkel és értékesítés-támogató eszközökkel segít téged a céljaid megvalósításában.

Érdekel!

Regisztráció

Várj, dolgozunk...

Ellenőrizd, hogy helyesen adtad-e meg az e-mail címedet!

Kérjük, ellenőrizd a levélszemét mappát is, mert előfordulhat, hogy a levelezőrendszer véletlenül oda helyezi át a visszaigazoló e-mail-t.

Bejelentkezés

Várj, dolgozunk...